| Sajó Elemér vízmérnök, vízügyi és gazdaságpolitikus, miniszteri tanácsos, az Vízügyi Osztály vezetője.
1898-ban Budapesten szerzett mérnöki oklevelet. Pályakezdőként a Ferenc csatorna tiszai torkolatának áthelyezésével kapcsolatos óbecsei kettős hajózsilipnek az építési munkálataiban vett részt. Ezután a Béga-csatornázási munkálatoknál dolgozott. Szaktudását és szervezőkészségét 1906-ban a soroksári Duna-ág rendezésénél hasznosította, mint a Kvassay zsilip tervezője és építésvezetője. 1911-ben, a Csepel-sziget csúcsán létrehozott cementkisérleti állomáson betonkeverési vizsgálatokat folytatott Lampl Hugóval.
1919-ben a kormány a dunai víziút és a vasúti szállítás közötti kapcsolat megteremtése céljából Budapesten egy dunai kikötő létrehozását határozta el és felállította a Kikötőépítési Igazgatóságot, melynek élére Sajó Elemért nevezték ki. Gazdasági okokból az építkezést többször is leállítás fenyegette; a kikötő megvalósulása Sajó kitartásának, meggyőző erejének köszönhető.
1928-tól a Földmívelésügyi Minisztériumban előbb a Balaton ügyeivel, majd a Vízügyi Főosztály vezetésével foglalkozott. Itt született meg 1931-ben híressé vált programja: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában. E koncepciója a következő évtizedekben a hazai vízgazdálkodás fejlesztésének egyik alappillére volt. Életének utolsó éveiben foglalkozott az Alföld öntözési gondjainak megoldásával, a szikes területek problémáival, a Duna-Tisza csatorna kérdéskörével, a vízügyi szolgálat megszervezésével.
Fotó "Az Országos Vízépítési Igazgatóság tagjainak arcképei" című díszkötéses albumból. |
