Hajómenetrend 1834-ből



Description
Német nyelvű nyomtatvány, a menetrend és tarifák részletes feltüntetésével. Nyelv: német. I. Ferenc császár 1813-ban hirdetményt tett közzé, amelyben szabadalmat ajánlott fel annak, aki terhelt hajók folyással ellentétes irányban való előrehaladását biztosítani tudja, állati energia igénybevétele nélkül. 1828-ban két angol hajóépítő, John Andrews és Josef Prichard jelentkezett gőzhajótervével, akik még ebben az évben meg is kapták a szabadalmat gőzhajók fejlesztésére. Metternich kancellár pártfogásával kérvényt nyújtottak be az osztrák udvari kamarához, hogy támogassák vállalkozásukat. Bár a kérvényt elutasította a kamara, mégis akadt, aki melléjük állt. Legfőbb mecénásuk a fonodákat működtető Johann Puthon Benvenuti volt, aki akkoriban Ausztria egyik vezető nagyiparosának számított. Az ő közbenjárásával felkeltették a legjelentősebb bankárok és gyárosok figyelmét is. Segítségükkel egy évvel később részvénytársaságot alapítottak, melynek 1829 márciusi alakuló gyűlésén létrejött az Első Dunagőzhajózási Társaság. Az első rendszeres járat Bécs és Pest között 1831. február 1-én indult meg, nagy sikerrel. 1833-tól már egész évre szóló menetrendeket adtak ki új útvonalakkal, mint például: Győr-Pest, Pest-Zimony, Zimony-Ómoldva. A soproni Storno család Széchenyi gyűjteményéből származó dokumentum.
Material / TechniqueDimensions
Papír / nyomdai úton előállítotth: 23.5 cm, sz: 15 cm,

Part of ...

Open in MuseumDigitar