Csúszni, vagy nem csúszni? – Közlekedés a jégen (nem csak korcsolyával)
A korcsolyázás története egészen a kőkorszakig nyúlik vissza, amikor még közlekedési, és nem pedig szórakozási forma volt. Elődeink állati lábszárcsontokból készült lábbelivel közlekedtek a jégen. Eleinte csupán a csontredőbe kapaszkodtak a lábukkal, később bőrszíjjal erősítették magukhoz. Ekkor még csak az egyik lábukra vették fel az eszközt, a másikkal hajtották magukat. Később, az 1300-as években megjelentek a vas élű fa korcsolyák, a 19. századtól pedig már fémből és acélból készült korcsolyákat is gyártottak.
˝Maros˝ típusú. Cipőre rögzíthető kivitel (27-29). Téli időszakban használták. 1 pár.
A korcsolyázás mint sport szülőföldjének Hollandiát tekintik, ahol már a 18. században tartottak korcsolyaversenyeket, melyek rohamosan terjedtek el Angliában, Nyugat-Európában és Amerikában. Ekkor alakultak ki a különböző korcsolyasportok (műkorcsolya, gyorskorcsolya, jégkorong) és a hozzájuk tartozó jégkorcsolyák is.
Korcsolyázás a Városligetben (forrás:Fortepan)
Magyarországon 1869-ben bécsi mintára megalakult a Pesti (később Budapesti) Korcsolyázó Egylet, de a korcsolyázás már korábban is jelen volt hazánkban. 1870 januárjában Rudolf koronaherceg jelenlétében megnyitották a Városligeti jégpályát, melynek egy részét az egyesület díjtalanul használhatta. Az eseményről a Vadász és Versenylap így számolt be:
„Kevés olly nemes mulatságot nyújthat télen a szabad természet, mellyet mindenki olly könnyen élvezhetne s testét annyira edzené, mint a korcsolyázás, melly felfrissíti tagjainkat, erősiti tüdőnket a hideg behatása ellen, s egész magatartásunkat könnyebbé teszi, nemesíti, jobban mint a táncz. S aztán valami kimondhatlan édes érzetet, mintegy büszkeséget ad, midőn képessé tesz bennünket olly gyors haladásra, melly a legsebesebb állatokkal versenyezhet, s úgyszólván repülni tanít”.
A Pesti Korcsolyázó Egylet téli bálokkal és jelmezes ünnepségekkel igyekezett népszerűsíteni a sportágat. Azonban nem csak a pestieknek adatott meg ez a fajta kikapcsolódási forma. 1895-ben a mai Széll Kálmán tér helyén nyílt meg a budaiak korcsolyapályája, melyet a Budai Torna Egylet működtetett. A főváros lakossága kiváló szórakozásra lelt a korcsolyázásban, amelynek népszerűsége még ma is töretlen.
Korcsolya idényjegy Molnár Margit részére
Annak sem kellet bánkódnia, aki nem tudott korcsolyázni, vagy valamilyen oknál fogva nem korcsolyázhatott, az ő számukra a fakutya jelentette a megoldást. Ennek elkészítéséhez szántalpat, vagy két keskeny lécet használtak, erre pedig egy támlás széket erősítettek. A fakutyát a rajta ülő ember két szöges végű bot segítségével hajtotta, vagy társa – kinek a lábán korcsolya volt – tolta.
Május 10. – A Madarak és fák napja
A Madarak és fák napjának célja, hogy kialakítsa és elmélyítse a társadalom elkötelezettségét a természetvédelem iránt. Az első rendezvényt a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel István ornitológus szervezte meg hazánkban 1902-ben.
Az ünnep 1906-ban vált hivatalossá, amikor – Herman Ottó természettudós közbenjárására – Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a Madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára:
„A szóbanforgó intézmény meghonosítása czéljából ezennel elrendelem, hogy lehetőleg már a folyó 1906. évtől kezdve minden állami, községi, társulati és magán elemi népiskolában május vagy június hóban a Czím által minden évben meghatározandó külön nap szenteltessék kizárólag arra a czélra, hogy azon a napon a tanító a hasznos madarak természetével, jelentőségükkel, e madarak védelmének és szaporításának szükséges voltával, az erre szolgáló módokkal és eszközökkel az iskolai ifjúságot megismertesse és ugyanezt a napot felhasználja arra is, hogy a fáknak és cserjéknek a hasznos madarak fészkelésére és szaporodására való befolyását felvilágosítván, a fák és a befásítás nagy jelentőségét is megmagyarázza és ahol ezt a helyi viszonyok megengedik és indokolják, hasson arra is, hogy a gyermekek a vidéki viszonyokhoz képest legtöbb előnyt szolgáltató fák és csemeték ültetésével tegyék a madarak és fák napját emlékezetessé és állandóan hasznossá.”
E napon a gyerekek fákat ültettek és ápoltak, madárodúkat helyeztek ki, kirándulásokon vettek részt. A 20. század elején minden évben megtartották a rendezvényt, azonban az I. világháború következtében veszített jelentőségéből. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter volt az, aki egy 1931-es rendeletével ismét felélesztette a hagyományt. Sajnos a II. világháború után az ünnep feledésbe merült, és csak az 1990-es években vált ismét országos mozgalommá. 1996-ban rendeletben rögzítették, hogy a Madarak és fák napjának időpontja minden évben május 10-e legyen. 1996 óta egy németországi kezdeményezés hatására Magyarországon is minden évben megválasztják az év fáját és madarát.
A Duna Múzeum a gyűjteményében található gyönyörű metszetekkel szeretné felhívni a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére.
